Opel Meriva
Bálint 2006.05.24. 14:16
Minivillám
Heves vérmérsékletű családapáknak készül az Opel Meriva 180 lóerős, turbós OPC változata
Alig több mint négy méter hosszú, közel ugyanolyan magas, mint széles, variálható utasterű kisautó 222 km/órás végsebességgel - ilyen adatokkal legfeljebb egy tanulmány rendelkezhet. Kivéve, hogyha Opel, hiszen a villámos márka első -és eddig egyedüli- európai gyártóként előszeretettel keresztez sportautókat és buszlimuzinokat. Most, hogy a második generációs Zafira OPC vezetője már 240 lóerővel tarthatja rettegésben legfeljebb hat utasát, nekiláttak az egy számmal kisebb Merivából is méregzsákot készíteni.
Az első kihívást egy megfelelő motor kifejlesztése jelentette. Ehhez az ismert 1,6 literes Ecotec adta a műszaki alapokat, amely a turbófelöltőnek és a töltőlevegő-hűtőnek köszönhetően 180 lóerősre izmosodott. Legnagyobb, 230 Nm-es nyomatéka már 2200-as percenkénti főtengelyfordulatnál rendelkezésre áll, ami teljes terhelésnél az további 36 Nm-rel kiegészülhet. A túltöltés legfeljebb öt másodpercig tart, és szorult helyzetekben, például előzésnél jó szolgálatot tehet. Amúgy magyar vonatkozása is van az 1,6-os OPC motornak, hiszen kizárólag Szentgotthárdon, a Twinport egységekkel közös gyártósoron készül, innen vasúton szállítják Spanyolországba. Egyelőre csak a Merivába építik be, de az új Corsa csúcsváltozatát is ez hajtja majd.
Még a nagy homlokfelületnek köszönhetően nem a legkedvezőbb légellenállású, üresen 1330 kilós buszlimuzint is kifejezetten fürgén mozgatja, főleg akkor pörögnek fel az események, amikor a fordulatszámmérő mutatója elhagyta a 3000-es értéket. Mindössze 8,2 másodperc alatt eléri a százas tempót, és a hozzá kapcsolódó új, hatfokozatú kézi váltó sem áll a gyors kapcsolások útjába. Igaz, hosszú úton jár a kar, de nagyságrendekkel pontosabban kapcsolható, mint a más Merivák egysége. A nagyobb teljesítményhez igazították fékrendszert is, elöl 16, hátul 14 colos féktárcsákon trónolnak a kék OPC-féknyergek.
Természetesen a felniket is nagyobb, 17 colos méretűre cserélték, és a sportfutóműnek köszönhetően elöl 10, hátul 15 mm-rel közelebb került az aszfalthoz az autó. Így nagy tempónál is biztos az úttartás, de a Merviva OPC magas súlypontja miatt aligha lesz a szlalompályák ördöge. De még így is igazi meglepetés autó: spoilerszett ide vagy oda, senki sem nézné ki belőle, milyen gyors.
|