Két balszerencsés gól döntött Wales javára Mondhatni, érdekes ötlettel rukkolt elő Lothar Matthäus, hiszen ember nem gondolta volna, hogy a két jobboldali védőt, Bodnár Lászlót és Korsós Györgyöt egyszerre a kezdők közé jelöli, mint ahogyan azt sem, hogy egy igen alacsony termetű játékosokból álló középpályássort állít össze; az ugyanakkor cseppet sem számított meglepetésnek, hogy egyetlen csatárt tolt előre a walesi védők közé. Torghelle Sándor feladata az volt, hogy elöl tartsa meg a labdát, amíg a többiek felzárkóznak, mögötte pedig Gera Zoltánnak kellett a kezébe vennie az irányítást. A házigazdák nem sokat cicomázták a felállásukat, a meggyökeresedett négy védő, négy középpályás és két csatár szisztémával vetették magukat a harcba, függetlenül a magyar válogatott taktikájától. Amíg a pályán volt, Hajnal Tamás (piros dresszben) hatalmas csatákat vívott a házigazdák védôivel – maradjunk annyiban: váltakozó sikerrel A ki tudja, honnan előkerülő harminc-negyven magyar szurkoló nyilván nem túl boldogan vette tudomásul, hogy az első negyedóra kiegyenlített játéka után a vendéglátók akarata kezdett érvényesülni, de megijedniük nem kellett, mert a nem túl erős mezőnyfölény csak akkor vált veszélyessé, amikor egy alkalommal Juhász Roland és Huszti Szabolcs nem értette meg egymást, de végül ebből csak akkor alakulhatott volna ki komolyabb gólszerzési lehetőség, ha Robert Earnshaw-t legalább tizenöt centivel nagyobb magassággal áldja meg a sors. Igaz, később is a sors segítette meg a magyar védelmet, hiszen ekkor Carl Fletcher lábának a hosszúságán - azaz a rövidségén - múlott, hogy a középpályás egy gondolattal lemaradt a labdáról az ötösön. Igen egyszerű megoldásokra törekedtek a házigazdák, és a félidő derekára jobban fel is bátorodott a magyar válogatott. Megpróbált néhány támadást komponálni, de mert ez nemigen párosult ritmusváltással, a hazai védelem sem állt megoldhatatlan feladat előtt. Különösen az látszott gondnak, hogy Torghelle Sándor és Gera Zoltán mellé lassan értek fel a többiek, és így nem is reménykedhettünk abban, hogy sikerül meglepni, esetleg szétzilálni a walesiek hátvédeit, pedig… Az az első félidőben mindvégig érződött, hogy a magyar labdarúgók technikailag jobbak az ellenfélnél, ám ez csupán egy-egy villanás, látványos kényszerítőzés erejéig vált nyilvánvalóvá. És bár hathatós magyar segítséggel a házigazdák egy kapufát is lőttek, majd később Gera Zoltán esernyőcsele, majd lövése után a labda szintúgy súrolta a lécet. Azonban tény, hogy Király Gábor lényegében tétlenül szemlélte végig az első félidőt, ugyanakkor Danny Coyne-nak két lövést is hárítania kellett, ami egyben mindent elárul arról, hogy mennyi izgalmat rejtett magában ez a játékrész. Maradt így a kérdés a folytatásra, hogy a magyar válogatott ráérez-e: ez a nem túl acélos ellenfél akár verhető is lehet. Merthogy ez a szorgalmas, de igen szürke futballt produkáló hazai csapat igenis legyőzhetőnek látszott, de ehhez a korábbiak során látottaknál több bátorságra és határozottságra lett volna szükség. Hamar kiderült, a szándék megvolt a játékosokban, kezdeményezőbben futballoztak, ám az igazi átütőerő, magabiztosság és merészség hiányzott belőlük. Továbbra is a minél tökéletesebb biztonság tűnt a legfontosabbnak, ami lényegében meg is valósult, hiszen Király Gábornak a meccs nagy részében legfeljebb csak hazaadásokat kellett "hárítania", ám az ellenfél kapujára a magyar támadók sem voltak veszélyesebbek. Aztán következett a 64. perc, amikor a sorfal alatt Craig Bellamy - ahogy pestiesen mondani szokás - a Kígyó térről vezetést szerzett egy szabadrúgásból, ami azt jelentette, hogy bár tényleg kiválóan eltalálta a labdát, a házigazda a semmiből szerzett vezetést, amit kicsit mi adtunk neki ajándékba. Lothar Matthäus azonnal lépett is: a védők között egyedül zömmel reménytelenül küzdő Torghelle Sándor mellé beküldte Kovács Pétert a hasznosan futballozó Lipcsei Péter helyére, Korsós Györgyöt pedig Rósa Dénes váltotta, jelezve ezzel, hogy hátrányban már elsődleges céllá vált a gólszerzés. A meccs vége aztán még borzongatóbbra sikeredett: egy parádés összejáték után Craig Bellamy kilépett, majd éles szögből kapura lőtt, és tegnap este nem állt a szerencse Király Gábor mellett, hiszen a labda a lába között vánszorgott be a gólvonal mögé. Mondhatnánk, a walesi csatár egymaga nyerte meg csapatának a meccset. No, igen, ő ezért meg is tett mindent: futballozott…